Nem nagyon találni ellenszert a kamugyárosok új módszerére: a törölt weboldalt is terjesztik
Hiába lövi le az álhíreket a Facebook, a terjesztők találtak egy kiskaput, amivel milliós elérést produkálnak a közösségi oldalon.
Hiába lövi le az álhíreket a Facebook, a terjesztők találtak egy kiskaput, amivel milliós elérést produkálnak a közösségi oldalon.
Az észak-koreai KCNA hírügynökség és az orosz TASZSZ hírügynökség olyan együttműködési megállapodást írt alá, amivel még "az újságírók munkáját is segíteni fogják".
Minden eddiginél nehezebb az álhírek elleni küzdelem a titkosított csetfelületeken, ahol még az üzemeltetők sem látják át az információ terjedését.
A Facebook már eddig is harcolt az álhírek ellen, de az a harc nem volt túl sikeres. Most két újabb dologgal próbálkoznak.
Egy sor intézkedést jelentett már be a Facebook az álhírek elleni harc jegyében, de szakértők szerint teljesen érthetetlen a közösségi oldal munkája, és semmilyen eredményre nem vezet.
Hihetetlennek tűnő hírek, melyek megállják a helyüket az igazság próbáján, és hihető átverések. Mindkét fajtából jutott bőven az elmúlt hetekben a közösségi oldalakra.
A részben Soros György által finanszírozott Full Fact olyan szoftvert fejlesztett, amely képes valós időben megmutatni, ha a médiában valaki nem mond igazat. Nem csoda hát, hogy vannak pártok, melyek úgy gondolják: ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Az eszközt már tesztelik a briteknél, angol nyelven már novembertől jöhet az éles üzem.
Az álhírek terjesztése ellen több funkciót is bevetett már a Facebook, most itt egy újabb megoldás, amit már tesztel is a közösségi oldal.
Újabb fronton nyitott harcot a Facebook az álhírek ellen, ezúttal ott szorongatják meg az álhírterjesztőket, ahol a legjobban fáj nekik.
A közösségi oldalak tökéletes platformot biztosítanak az álhírek gyors terjedéséhez. Egy gyors kvízzel próbára teheti magát, minek dőlt be az elmúlt hetekben.
A Facebook már javában készül a brit parlamenti választásokra: több meghatározó lapban is hirdetést adtak fel arról, hogy a felhasználók hogyan kerüljék el a kamuhíreket.
Világszerte elérhető a Google kereső újítása, amely jelzi, ha egy híroldal cikke hamis állításokat tartalmaz, vagy éppen azt is, ha ellenőrzött infókról van szó. Mutatjuk, mire kell figyelni.
Egészen hihetetlennek tűnő hírek, melyekről kiderült, hogy igazak. Hihető átverések. Mindkét fajtából jutott bőven az elmúlt hetekben a közösségi oldalakra.
Íme a hoaxkvíz, melyből megtudhatja, mivel vezették meg az elmúlt hetekben.